Gulyás Gergely a csütörtöki kormányülésen a járvány alakulásáról azt mondta a harmadik hullám csúcsa közelében járunk, de a lazításnak még nincs itt az ideje. Várhatóan május- júniusra érhető el az átoltottság, ami után megkezdődhet a lazítás. Többlépcsős nyitásban gondolkodik a kormány- mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hogy ez mit jelent a belföldi turizmus számára azt egyelőre nem tudni.  Jelenleg a 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet értelmében a szálláshelyek  csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból fogadhatnak vendéget. Hogy ennek a hatályban lévő rendelkezésnek a feloldása a lazítás melyik szakaszában módosulhat, azt a március 18-án lezárult online konzultáció kiértékelését követően jelentik majd be. 

Angliában is többlépcsős nyitást terveznek, melynek lépéseit már bejelentette Boris Johnson brit miniszterelnök. A jelenleg is zajló első lépésben a tanítás indulhatott el minden angliai iskolában és szabadtéren, limitált létszámú szabadidős tevékenységek is engedélyezettek. A második szakaszban, a tervek szerint április közepétől, megnyithatnak az üzletek és az egyes szolgáltatások pl. fodrászatok, edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek és szabadidőparkok. A harmadik szakasz egy hónappal követi ezt, amikor kinyithatnak a zárt térben működő szórakoztató és vendéglátó létesítmények pl. mozik és éttermek. Lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például koncertek megtartása, valamint létszám korlátozás mellett a nagyobb rendezvények pl. foci meccsek közönség előtti megtartása.  Az utolsó szakaszban megszűnhet az összes, emberek közötti kapcsolattartási korlátozás és kinyithatnak a vendéglátó egységek, lehetővé válik a belföldi és külföldi utazás. A tervek szerint a 4 lépcsős nyitás március 12 – től június 21-ig, tehát három és fél hónapig tart.

Ausztriában a járványhelyzetet tekintve jelentős eltérés mutatkozik az ország keleti és nyugati része között, ezért a kormány a regionális nyitás mellett döntött. Vorarlberg tartományban a megbetegedési átlag jóval alacsonyabb az ország többi részéhez képest, így ott  március 15-én újra kinyithattak az éttermek, kulturális és sportlétesítmények. Az ország többi részében a szabadtéri éttermi teraszok nyitását március 27-re tervezik. További enyhítéseket húsvét előtt nem terveznek – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár. 

Mi várható ha feloldják az utazási korlátozásokat?  

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, szerint a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. Hozzátette ugyanakkor, hogy tavaly nyáron soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, a belföld lett az új külföld, július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A nyár közepétől robbanásszerűen indulhat be a szezon Európában Sören Hartmann, a Der Touristik Group vezére szerint. Elmondása alapján felértékelődnek a közeli úticélok,  általános trend lesz a rugalmas lemondási feltételek keresése és a last minute foglalás. Előrejelzései szerint jelentősen nőni fog a kereslet a járvány után, az emberek az elmúlt másfél évben elmaradt élményeiket próbálják majd pótolni.

A külföldi turizmus indulásában lehet majd nagy szerepe a hamarosan várható EU- s zöld útlevélnek. Még a nyári szünet előtt szeretnék kiadni a  koronavírusról szóló immunitásigazolást, hogy megkönnyítsék az únión belüli utazást a nyári szezonra- mondta Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja. Elektronikus és papír változatban is elérhető lesz az ingyenes igazolvány, amely minden tagállamban érvényes lesz és amelyet minden tagállam nyelvén kiállítanak majd.

Copyright © Felhőmatrac 2022. Minden jog fenntartva!

A Felhőmatrac szálláskezelőt a 7Hills Kft. készíti.

Közösség