Európa számos országához hasonlóan hazánkban is komoly lépések történnek a szálláshely-szolgáltatói szektor digitalizálására. A foglalások és vendégregisztráció statisztikai célú adatgyűjtése után a vendégek úti okmányainak digitális rögzítése került sorra. Az újfajta adatrögzítést  a belügyminisztérium kezdeményezte nemzetbiztonsági és terrorellenes okokra hivatkozva. Szeptember 1-jétől minden szálláshelynek rendelkeznie kell olyan eszközzel, ami lehetővé teszi ezt, ám a részleteket sok esetben még homály fedi.

2020 január 1- óta kötelező a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé naponta adatot szolgáltatni a következőkről ; a foglalás ténye,  és, hogy milyen csatornán keresztül érkezett, a vendégek adatai (nem, születési évszám, állampolgárság, lakóhely, irányítószám), a vendégéjszakák száma, a szállásra és egyéb szolgáltatásokra elköltött összeg, a szálláshely típusa. Ezt követte júliusban egy  kormányrendelet (383/2020.)  mely pontosította az új előírásokat, majd augusztusban egy részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet. Ebből kiderült, hogy “a szálláshely-szolgáltató az adatokat a szálláshelykezelő szoftver okmányolvasó részén keresztül köteles rögzíteni.”Az adatok bekerülnek majd a  Vendég Információs Zárt Adatbázisba (VIZA), melyet a rendőrség bűnüldözés és bűnmegelőzés céljából használhat.

Mit is jelent ez a mindennapokban a szálláshely szolgáltatóknak? A vendég bejelentkezésekor a digitális okmányolvasó a belehelyezett okmányról (útlevél, személyi igazolvány, jogosítvány stb.)  beolvassa a szükséges adatokat, majd továbbítja a VIZA rendszerbe. Ezután csak azokat az adatokat kell manuálisan felvinni a szálláshely kezelő szoftverbe, amik nem kerülnek az eszköz által rögzítésre mint pl. az érkezés, távozás ideje, elköltött összeg. A digitális okmányolvasók bevezetésével tehát biztonságosabb és hitelesebb adatok állnak majd rendelkezésre, gyorsabbá, egyszerűbbé válik a szálláshelyekre való bejelentkezés,  a szolgáltatóhelyek pedig könnyebben tehetnek eleget adatrögzítési és -továbbítási kötelezettségeiknek.

Számos kérdésre viszont nincs még  válasz, pontosan milyen eszközre van szüksége a szálláshelyeknek mindehhez? Mindenképpen szükség lesz-e okos eszközre? Milyen lehetőségei lesznek egy internetkapcsolattal nem rendelkező szálláshelynek? Számíthatnak-e a szolgáltatók anyagi, illetve információs támogatásra központi formában? A határidő közelsége és a várható költségek pedig terhelik a már amúgy is nehéz helyzetben lévő turisztikai szektort.

A Felhőmatracnál az előkészítés nagy erőkkel zajlik, és amint több információ áll rendelkezésre, azonnal megkezdődik a fejlesztés. Dolgozunk egy okoseszközre letölthető applikáción, amely néhány perc alatt lehetővé teszi az okmányok beolvasását, de  egyszeri beruházással beszerezhető dokumentumolvasó-készülék is rendelkezésre áll majd. Célunk, hogy a kisebb forgalmú, szezonális szálláshelyek ugyanúgy megtalálják a számukra megfelelő eszközt, mint a nagyobb, komplexebb igényű szolgáltatóhelyek. Ahogy tőlünk már megszokott, most is könnyen kezelhető és költséghatékony opciókat tervezünk és mindent megteszünk azért, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást minden egyes ügyfelünk számára. 

Copyright © Felhőmatrac 2022. Minden jog fenntartva!

A Felhőmatrac szálláskezelőt a 7Hills Kft. készíti.

Közösség